Mi újság Erőforrástérkép?

Hosszú munka eredményeként jutott el az Erőforrástérkép program oda, hogy felhasználók rendelkezésére bocsáthatja az Erőforrástérkép v2.1 verziót. A program 2008-as indulása óta ez a fejlesztés eredményezte a legnagyobb előrelépést, több területen is.

A legfontosabb az, hogy az Erőforrástérkép immár nemcsak Magyarországra, hanem az Európai Unió összes országára (EU-27) nézve tartalmazhat társadalmi és gazdasági indikátorokat megyei, regionális, nagyrégiós (NUTS3, NUTS2, NUTS1), vagy akár országos aggregáltsági szinteken.

Ennek megfelelően ilyen területi bontásokban képes térképeket is rajzolni.

Emellett az NCSZI munkatársaival együttműködve jelentősen átdolgoztuk a térképrajzoló alkalmazást is. Ezáltal lehetővé vált, hogy a felhasználó által kiválasztott területi egységeket figyelembe véve a legrészletesebb (akár kistérségi) térképeket is lehessen rajzolni és letölteni. A kutatói együttműködés eredményeként létrehoztuk a koztar.hu portál „Adattár” alkalmazását, amelyet az Erőforrástérkép egyszerűsített változata működtet.

Továbbfejlesztettük a grafikonrajzoló alkalmazást, amelyet a világhírű gapminder program inspirációjára készítetünk még 2011-ben az v1.1 verzióhoz. Így már lehetővé vált bármilyen fent felsorolt területi egységre vonatkozó grafikon elkészítése is.

Új menüpontot alakítottunk ki („Adatfelvételek”), amely bármilyen i számú rekordot és j számú jellemzőt (mezőt) tartalmazó Xij adattábla fogadására, és néhány alapvető funkció (gyakorisági megoszlás, szóráselemzés, kereszttábla, korreláció) erejéig ezek elemzésére is képes. Az elemzések az Erőforrástérkép segítségével elvégezhetők, az eredmények a felhasználók számára lementhetők. Jelenleg a munkaerő-piac várható keresletére vonatkozó két empirikus vállalati vizsgálat adatbázisa érhető el a felhasználók számára. A menüpont fejlesztésére a „Munkaerő-piaci előrejelzések készítése, szerkezetváltási folyamatok előrejelzése” (TÁMOP-2.3.2-09/1-2009-0001) kutatási program keretében került sor.

Fontos újításként lehetővé tettük azt, hogy a felhasználók saját fiókkal rendelkezzenek. Eredményeiket, tábláikat, grafikonjaikat, térképeiket a cloud computing elvnek megfelelően a szerveren tárolhatják és bármikor előhívhatják, lementhetik arra a gépre, amelyen éppen dolgozni kívánnak. Ezenfelül lehetővé vált az is, hogy a felhasználók maguk töltsenek fel a rendszerbe területi jellemzőket tartalmazó adatokat az EU-27 országok bármelyikére, vagy akár mindegyikére, az általuk kiválasztott területi szinten. Ezeket az adatokat (indikátorokat) a felhasználók kezelik és ezek, valamint a rendszerben már meglévő adatok kombinációjával végezhetnek elemzéseket, rajzolhatnak térképeket, vagy grafikonokat.

Emellett úgy döntöttünk, hogy nem szüntetjük meg az v1.1 verziót – mivel több olyan funkciót tartalmaz, amelyet a v2.1-be már nem tudtunk beépíteni – és továbbra is elérhetővé tesszük a továbbfejlesztett verzióban.

És utolsóként, de nem utoljára 170 indikátorral bővítettük a rendszert, és 2009-es és 2010-es adatokkal frissítettük a benne szereplő indikátorokat. Az Erőforrástérkép így közel 40 millió adatot tartalmaz Magyarországról, illetve az Eurostat oldalon elérhető GDP és népesség adatokat az Európai Unió 27 országára vonatkozóan.

A programot tovább kívánjuk fejleszteni, az elérhető indikátorok számát bővíteni. A munkát eddig minimális költségvetésből valósítottuk meg (lásd itt). A továbbfejlesztéshez minden pénzügyi támogatást szívesen fogadunk (tothij [ ] econ.core.hu).

Ezzel át is adjuk az Erőforrástérkép (regionaldata.org) új, v2.1 verzióját – reméljük a felhasználóknak éppen olyan örömet fog jelenteni, mint nekünk a fejlesztése volt.

Budapest, 2012. február 22.

Az Erőforrástérkép fejlesztő csapat